2010. szeptember 23., csütörtök

A két arcú háromszög




Régebben csereberére hívtam Esztert, mert annyira tetszenek a gyönyörű drótos ékszerei és szerettem volna magamnak egy igazi "Geszter" féle ékszert, és nagy örömöre Ő el is fogadta a cserét. Én már régebben megkaptam Tőle a csodás kis nyakláncot,amit azóta is nagyon szívesen viselek. Én még csak most tudtam elkészülni a nyaklánccal,amit Eszternek készítettem csereberébe. Ma meg is kapta és tetszik is Neki, így most már én is megnyugodtam és boldog vagyok, hogy örömet tudtam Neki szerezni. Eszterem használd egészséggel!!! Képeket Eszter készítette, mert Neki jobbat sikerült készíteni,mint nekem.

2010. szeptember 17., péntek

Gréta medál


Ezt a helyes kis mintát köszönöm Krisztának.

2010. szeptember 11., szombat

Cserebere Geszterrel



Véletlenül találtam egyszer Eszter,(akinek blogja Geszter)blogjára. Első pillantásra megtetszettek a csodálatos ékszerei és rögtön meghívtam csereberére. Nagyon örültem mikor elfogadta az ajánlatomat, hogy én fűzök Neki egy ékszert, Ő meg készít nekem egy csodás drótos nyakláncot. Sokat leveleztünk ez ügyben, mert Eszter is olyan, mint én, hogy valami nagyon szépet szeretett volna Nekem készíteni, hát sikerült Neki, íme megmutatom Nektek is. Szerintem fantasztikusan gyönyörű és sokat fogom hordani.
Köszönöm,drága Eszterem és ígérem igyekszem és hamarosan küldöm a Te ékszeredet is.

2010. szeptember 4., szombat

Enyém lett a Bon-bon Csemege




Játszottam Ildikónál és megnyertem a gyönyörű Bon-bon Csemege nyakláncát. Annyira boldog vagyok, mert csodálatosan szép ez a nyaklánc és pont olyan színű gyöngyökből készült, amit igen-igen kedvelek. Ildikónak köszönöm, hogy megfűzte ezt a fantasztikus nyakláncot és hát nem utolsó sorban Agly-nak is köszönöm aki kisorsolta az én nevemet.
Agly, Ildikó nagyon helyes és okos kutyusa. A nyakláncnak nagyon hosszú utat kellene megtenni, hogy megkapjam, mert Ildiék Belizben élnek, ezért kértem, hogy majd ha haza látogat inkább akkor hozza el nekem, mert félek a hosszú út során, hogy eltűnik. Én szívesen várok rá, de addig is itt szeretném Nektek megmutatni a nyereményemet és a világbajnok sorsoló mestert,akinek nagy húsos csont lett beígérve. Ildi, Agly köszönöm még egyszer.

2010. szeptember 1., szerda

Erika napra készűlt memória karkötő...




... persze nem magamnak. Boldog Névnapot Era!!! Remélem a lányaid és kicsit az én közreműködésemmel,sikerült olyan ékszert kapnod ami a kedvedre való. Használd egészséggel!