2010. november 27., szombat
2010. november 25., csütörtök
Könyvjelző
Tegnap nálam járt Timel barátnőm, nagyon jól eltöltöttük az időt, fűztünk és sütöttünk, vagyis Timi sütött nekünk az egyszerű,de nagyszerű és isteni finom kiflijéből és ezt a giga bogyó fűzését is meg tanította. Köszönöm szépen. Könyvjelző lett belőle, megkérdeztem a páromat,az este, hogy adhatok neki egy kis ajándékot. Mondta, hogy persze, azt mindig. Előrukkoltam a könyvjelzővel, na volt megdöbbenés, hogy hát ez meg mi,és hogyan kell használni, de azóta már bent csücsül az aktuális könyvébe, amit olvas.:-))))
2010. november 17., szerda
2010. november 14., vasárnap
Gyűrű sorozat
2010. november 2., kedd
Terra
Nagyon régóta szerettem volna magamnak egy Terra gyűrűt, régebben már elkezdtem, de nem sikerült. Most újra megpróbáltam, hát ezt is lebontottam vagy hatszor és még sem tökéletes. Nekem ez a kétszálas fűzés nem igazán jön be. Kicsit defektes, de most akkor is a kedvenceim közzé tartozik és ezt hordom. Majd lehet egyszer még megpróbálom, hátha akkor már tökéletesre sikerül.
Minta/Vzorka: Steven
Thank you!
2010. október 17., vasárnap
Pif Gerdának
Ma Gerda is megkaptam a Pif ajándékot tőlem, ami ebből a lencse virág nyakláncból és gyűrűből állt. Vissza jelzésében örömét fejezte ki, így én is felettébb örülök.
Viseld egészséggel!!!
Minta: Vezsuzsi / Lencse virág
2010. október 15., péntek
Pasis kari a páromnak
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

