2011. augusztus 14., vasárnap

Miből lesz a Cserebogár? - Játék!!!


Több gyöngyös kislánytól is megkaptam erre a játékra való felhívást, név szerint: Kritti, Mézesmama és Káli Gopika. Köszönöm Lányok, hogy kíváncsiak vagytok arra hogy, hogy indult a gyöngyös pályafutásom.
2008 Karácsonyán néztem a Dekó Tv-t, ahol rátaláltam egy műsorra melyben a gyöngyfűzés volt a téma és közben fűzték is az ékszereket. Nekem ez nagyon megtetszett, rögtön internet elé ültem, ott szinte a két ünnep közötti pihenőmet azzal töltöttem, hogy mindenféle oldalakat megnéztem, ami gyöngyfűzéssel foglalkozott és egyre jobban beleéltem magam, hogy én ékszert szeretnék fűzni. Rátaláltam a neten a Gyöngytyúk Tanyára és be is jelentkeztem tanfolyamra, 2009. január 09-re és ezt az ékszert próbáltam megfűzni, persze nem sikerült egyetlen golyót sem megcsinálni a 3 órás tanfolyam alatt, de nem adtam fel (mivel nem vagyok egy feladós típus, amit a fejembe veszek azt meg is csinálom),majd otthon addig próbálgattam, hogy ezt a nyakláncot fűztem meg, amit mai napig a barátnőm visel.Köszönöm Dórinak és Vezsuzsinak a tanítást, sokat köszönhetek Nekik. Sajnos mostanában nem sok időm van elmenni egy-egy tanfolyamra pedig néha jó lenne.
Zsófynak is köszönöm, hogy elindította ez a helyes játékot, jó volt felidézni a kezdeteket.
Akire én kíváncsi vagyok és tovább adom a stafétát:
Lujza Gyöngyei
Kandy Bindzsi
Márticska Gyöngyvilága
Raszputyin Design
Tündrüs Gyöngydoboza

4 megjegyzés:

Kritti írta...

Gyönyörű ez a nyaklánc, egyáltalán nem tűnik kezdő alkotásnak.

EWA gyöngyös világa! / EWA's World of Beads írta...

Igen ,tényleg nem látszik hogy kezdő munkája lenne!

Tündrüs (Jákóiné Klárik Tünde) írta...

Juj, de jó, jövök játszani!!! Köszi, Erika!

LUJZA Gyöngyei írta...

Nagyon tetszik ez a játék és szuper, hogy engem is játszani hívtál. :) A nyakláncodat már megcsodáltam a facebook-on, de valóban nem úgy néz ki, mintha kezdő készítette volna... :) Alíz